Csend.

Mély csend.
Mély csend valakiben.
A Lét gazdag, sűrű, mély csendje valakiben.

Hang.

Zengő-csendülő tiszta hang.
A Lét gazdag, sűrű, mély csendjéből megszülető tiszta hang valakiben.

Csend.

Mély csend.
Mély csend valakiben.
A Lét gazdag, sűrű, mély csendjéből megszülető tiszta hangra forduló figyelem valakiben.

Eszményi időben talán így működhetne a zenét alkotó és a befogadó kapcsolata. De ebből a szempontból sem eszményi időben élünk, a világunk fölöttébb zajos, zajjal szennyezett. A csend a perifériára szorul. A csend veszélyes, mert az ember esetleg meghallhatja a saját a gondolatait. A csend veszélyes, mert az elmélyülten befelé figyelő lélek kivonja magát a zajrezsim hatása alól.

A külső és belső csendjét meglelő lélekben merülhet fel a hangot adás mélyen morális, közvetlenül a Létre irányuló kérdése. Szétszálazhatatlan hanguniverzumban élünk, amelynek része a lehulló szirom nesze éppúgy, mint a fekete lyukban eltűnő csillag kozmikus sikolya. A világ egyik legközönségesebb történése egy hang megszólalása és elhalása, mégis, a felhangzástól visszavonhatatlanul belépett –még pontosabban: beleszólt - a Létbe. Az emberi érzékek és az emberi értelem számára felfoghatatlan az Univerzumot alkotó - fülünkkel hallható, vagy az előle elzárt frekvenciájú - rezgések rendszere, a benne folyamatos gomolygás hatásai és ellenhatásai. Mi az egysejtűek öntudatlanságával hangokat adunk hozzá ehhez a rendszerhez, az árnyéka sem legyint meg bennünket a felelősségnek. Isten számára vélhetően minden rezdülés valós idejű, annak valamennyi következményével. A megszólalásról - vagy annak elmaradásáról - szóló döntés pillanatában az is elvégeztetett, hogy hangunk a Lét harmóniájába simul, vagy éppen az attól elzáró zajfüggöny részévé válik. Nincs olyan algoritmus, ami útbaigazítást adhatna a felelősséggel vállalt hang megszólaltatásához. A véletlen találat valószínűsége is fölöttébb csekély. De nem is nekünk individuálisan, a porból, sárból kell az abszolút lehetetlen kalkulációt elvégezni a hang következményeiről, hanem arra kell fordulni hittel, tiszta lélekkel, spirituális nyitottsággal, ahonnan mindez evidensen és tisztán látszik. S bár a Teljességet fel nem foghatjuk, az az örök titok ajándékaként igéz bennünket, szikráiból, szilánkjaiból bomolhatnak ki sejtéseink róla. A nyelv térdre rogyik, elporlad. A sejtésekből csak a szavakba zárt fogalmakon túli közlésformákkal adható át valami. Mondjuk zenével. A Lét gazdag, sűrű, mély csendjéből született tiszta hanggal.

II.

A jelentős és eredeti művészek valójában gondolkodók, akik különböző formákban fejtik ki nézeteiket a Létről, a világról. Grencsó István és Dukay Barnabás számára az elsődleges megnyilatkozási forma a zene – bár emellett mindketten írnak verseket, Dukay tanulmányokat, prózai szövegeket is. Az Esszék címen közzétett, a 2015 novemberében kezdődött együttműködésük néhány mérföldkövét dokumentáló kiadvány a fentebbiek értelmében vett zenei értekezéseket tartalmaz. Dukay és Grencsó első találkozásuk óta egy közös spirituális térből küldik zenei üzeneteiket. Az anyagok közös jellemzője, hogy az első hangtól az utolsóig szabad improvizációk hangzanak el, továbbá nincs a hagyományos, jazzes értelemen vett ritmus szekció. Grencsó az elmúlt években túllépett az avantgárd/free jazz mégoly laza keretein is és Dukay Barnabással szoros intellektuális és spirituális összefonódásban stiláris és műfaji értelemben is új, alapvetően járatlan területre lépett. Megnevezetlen még a műfaj, amibe illeszkedik ez az egységes szövetű, sajátos, mással össze nem téveszthető hangzás, leginkább talán szabad kamarazenének hívhatjuk, ami kétségtelenül táplálkozik a jazz formabontó törekvéseiből csakúgy, mint kortárs zenei forrásokból.

A Várakozás stúdiófelvételén a Grencsóval a 80-as évek végétől együtt muzsikáló Kovács Tickmayer István csatlakozott az alap duóhoz, elektromos zongorával, elektronikával, hangmintákkal dúsítva az akusztikus zongora – fúvós hangzást. Szépségében, hangulatában, a légies, csipke finomságú zenei szövetekkel a Hátrahagyott dolgok apály idején-t (HRCD 1607) idézi, annak ikerpárjának mondható a CD. A zenészek összhangja tökéletes, a valamelyikük által felvetett zenei motívumot egyszer új harmóniával gazdagítják, máskor ellenpontozzák, szétszedik, átgyúrják. Nincs sem üresjárat, sem unalmas pillanat, kiszámíthatatlanul gomolyog, változik a zene, ismeretlen, káprázatos tájak felett lebegtetve a figyelmes hallgatót.

Az orgona – szaxofon duó meglehetősen ritka, de létező felállás, azonban a bármiféle előre megírt részt nélkülöző, közel ¾ órás szabad improvizáció minden bizonnyal páratlan. A Szertartás zene anyaga sűrű, kemény, extra fajsúlyú, ami magába szív és nem enged. Dukay igyekszik kihasználni az orgona adta lehetőségeket a csilingelő, füttyentős hangoktól az égzengésig. Kadenciák körül indázik a szaxofon, máskor szabadzenei hangorkánt oldanak himnikus dallamba. Felemelnek, összezúznak, új formába öntenek. Talányosak a tételek címei: értelmüket függőlegesen olvasva nyerik el. Az élő felvétel 2016. november 4-én, az 1956-os forradalom vérbefojtásának 60. évfordulóján készült Budapesten a Bakáts téri Assisi Szent Ferenc templomban – méltó megemlékezésként. A zene úgy fejeződik be, hogy a végén nincs feloldozás, csak elcsendesülés, elnémulás, fájdalom.

A Két hallomás élő felvételén a Dukay Grencsó duó Holló Auréllal állt színpadra, aki a világ sok zenei kultúrájából származó – többnyire ütős – hangszereivel és több zenei stílusban szerzett tapasztalatával adott hozzá új színt a hangzáshoz. A trió ebben az összetételben akkor találkozott először, de már az első percben nyilvánvalóvá vált, hogy képesek egymásra hangolódni. A lemezen Dukay hol a free zongorázás dicsőségfalára illő szólóval kápráztat, hol szépséges dallamokkal öleli körül a többiek játékát. Grencsó lubickolva áraszt gyönyörű hangokat, Holló teljes ütős arzenálját mozgósítva a legváltozatosabb ritmusokkal, beütésekkel, vagy éppen kagylót, sípot fújva lendíti tovább a zenét. A valós idejű komponálás csodája jön létre, olyan harmóniákkal, amit sok zeneszerző verejtékezve sem tud kottára vetni. Magas fokú koncentráltsággal, egymásra figyeléssel térnek új és új irányokba, játékos könnyedséggel megidézve stílusokat, miközben a zenefolyam egy pillanatra sem akad el, a nyoma sem merül fel tétovázásnak, nincs keresgélés, minden a helyén van. A három lemez közül ez a legoldottabb hangvételű, az Opus Jazz Klub közönsége igazi örömzenét élvezhetett.

A gyűjtemény 3 CD-jének zenei esszéiben egy sajátos, egységes, autonóm világ különböző arcai mutatkoznak meg. Bizonyságot kapunk arról, miként lehet a végsőkig átérzett felelősséggel és alázattal a Létet nem roncsolva, hanem a Teremtés kiteljesedéséhez alkotó módon hozzájárulva hangot adni, hírt hozni a Teljességről.

Csend. A megismerés élménye utáni gazdag, sűrű, mély csend járja át az érzékeny hallgatót.

Németh Zsolt