A The Cambridge Companion to Jazz című modern kézikönyvnek a "jazz" szóval foglalkozó bevezető fejezete azzal a provokatívnak tűnő kijelentéssel kezdődik, hogy "a jazz: konstrukció". Ötven esztendeje talán még fáradságos argumentálást igényeit volna ez az állítás, ma már szinte természetesnek hat. A műfaj olyan különnemű stílusok és zenei nyelvezetek egymásmellettiségévé vált, melyeket se szinkron, se diakrón szemlélettel nem tudunk többé egybefogni. A határmódosulások követhetetlenül gyorsak, és mind gyakrabban hallhatunk felvételeket, melyek korábbi ismereteink szerint nem nevezhetők jazznek, a címkézésük alapján mégis azok. Az Esszék szintén olyan zenedarabokat tartalmaz, melyeket alkalmasint inkább mondanék kortárszenének. Nem csoda: a tripla albumon (!) megszólaló négy muzsikus közül három oktatóként, szakíróként és/vagy előadóként erős szálakkal kötődik napjaink klasszikus zenéjéhez, Grencsó István pedig utóbbi években kiadott lemezein szintén a kortárszenéhez közelít. A lemezcím inkább utal a szó eredeti tartalmára (próba, kísérlet), mintsem műfajjelző mai jelentésére. A zene mindhárom albumon experimentális, részben vagy egészben improvizatív, viszont sokszor lírai és töprengő, vagyis több köze van Dukaynak és Grencsónak a kísérőfüzetben található verseihez, mint a művészek értekező prózájához. A háromféle formáció esztétikáját röviden az "ut musica poesis" kifejezéssel jellemezhetjük. A tripla jazzalbum Amerikában sem gyakori, amikor mégis kiadnak ilyet, az általában zenetörténeti mérföldkő lesz. A három különböző helyszínen (Törökbálint, budapesti Assisi Szent Ferenc Templom, Opus Jazz Club) felvett, két trióval, illetve a Dukay - Grencsó duóval rögzített Esszék — az egyes lemezek a Várakozás/Szertartászene/Két hallomás címet kapták — számomra vitathatatlanul az utóbbi évek legjelentősebb magyar jazz-zenei vállalkozása. Mély és elmélyedésre ösztönző metafizikus muzsika, mely ugyanakkor példaadóan tetszetős küllemmel jelent meg. Csak remélni tudom, hogy emez opus magnumról részletekbe menő elemzések készülnek a jövőben, és a határokon túl szintén felfigyelnek majd az Esszék a világ zajrezsimjével dacoló, a csendeket is fontos alkotóelemként használó, formabontó szabad kamarazenéire.